Gyerekkönyvek - egy blog a mesélésről felnőtteknek

A rendszeres olvasás fontossága a gyerekeknél

2022. október 11. 12:28 - Gyerekkönyvek.net

 

Ebben a cikkben egy számunkra nagyon érdekes amerikai kutatás eredményeit szeretnénk megosztani veled, aminek az olvasása közben bizony tátva maradt a szánk.

Persze tudjuk, hogy az angol és magyar nyelv rengeteg téren különbözik, de ha nagyon óvatosak vagyunk, és tegyük fel megfelezzük a lenti számokat, még akkor is elképesztő adatokat kapunk! Na de lássuk miről is van szó:

Egy, a közelmúltban elvégzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy óvodás korra több, mint egymillió hallott szó a különbség aközött, hogy otthon olvasnak-e a gyerekeknek, vagy sem.

Körülbelül 1,4 millióval több szót hallottak azok a gyermekek óvodás korukra, akiknek szülei naponta 4-5 könyvet is felolvasnak, mint azok, akiknek soha nem olvasnak fel - derült ki a tanulmányból.

olvasás - szavak

Ez az "egymillió szó különbség" lehet az egyik kulcs a szókincs és az olvasás fejlődésében mutatkozó különbségek magyarázatában - mondta Jessica Logan, a tanulmány vezető szerzője.

Még azok a gyerekek is, akiknek naponta csak egy könyvet olvasnak, 5 éves korukra körülbelül 290,000-el több szót hallanak, mint azok, akik nem olvasnak rendszeresen szüleikkel.

"Azok a gyerekek, akik több szót hallanak, jobban fel lesznek készülve arra, hogy ezeket a szavakat nyomtatásban lássák, amikor iskolába kerülnek" - állítja Logan.

"Valószínűleg gyorsabban és könnyebben elsajátítják az olvasási készségeket."

Azt is elmondta, hogy a kutatás ötlete az egyik korábbi tanulmányából származik, amely megállapította, hogy országosan (Egyesül Államok) a gyermekek körülbelül egynegyedének soha nem olvastak fel, egy másik negyedüknek pedig ritkán (hetente egyszer vagy kétszer). Bármennyire is reméljük, nem gondolnánk, hogy itthon jobb ennél a helyzet.

A kutatók együttműködtek a Columbus Fővárosi Könyvtárral, amely azonosította a 100 legtöbbet terjesztett könyvet mind a kemény karton könyvek (csecsemők és kisgyermekek számára), mind a képeskönyvek (óvodások számára) esetében.

olvasás - könyvtár

 Mindkét listáról véletlenszerűen kiválasztottak 30 könyvet, és megszámolták, hogy hány szó van az egyes könyvekben. Azt találták, hogy a kemény karton könyvek átlagosan 140 szót, míg a képeskönyvek átlagosan 228 szót tartalmaztak.

Ebből kiszámolták, hogy a különböző olvasási szinteken hány szót hall egy gyermek születésétől az 5. születésnapjáig. A számításokat olyan feltételezés mellett végezték el, hogy a gyerekeknek a 3. születésnapjukig kemény karton könyveket, a következő két évben pedig képeskönyveket olvasnak, és hogy minden olvasás egy könyvet dolgoz fel.

Azt is feltételezték, hogy azok a szülők, akik azt állították, hogy soha nem olvasnak a gyermekeiknek, azért valójában minden második hónapban olvasnak egy könyvet a gyermekeiknek.

Ezen számítások alapján a gyerekek 5 éves korukig ennyi szót hallhatnak:

  • Akiknek sosem olvastak fel: 4662 szó
  • Heti 1-2 alkalommal olvastak nekik:  63 570 szó
  • Heti 3-5 alkalommal olvastak nekik: 169 520 szó
  • Naponta olvastak nekik: 296 660 szó
  • Napi 5 könyvből olvastak nekik: 1 483 300 szó

 Ugye, szinte hihetetlennek tűnik? Pedig ezek helytálló adatok!

"Megdöbbentő a több mint 1 millió szavas különbség az olvasásban gazdag környezetben nevelkedett gyerekek és azok között, akiknek soha nem olvastak fel" - mondta Logan.

A kutatásban vizsgált szókülönbség nem az egyetlen típus, amellyel a gyerekek szembesülhetnek.

Egy már jóval inkább ellentmondásos, 1992-es tanulmány szerint a szegény körülmények közt felnövő gyermekek 3 éves korukra körülbelül 30 millióval kevesebb szót hallanak beszélgetés közben, mint jobb körülmények között élő társaik. Fontos azonban hozzátennünk, hogy más, azóta készült tanulmányok szerint ez a 30 milliós szó különbség sokkal kisebb, vagy akár nem is létezik.

olvasás - különbségek

 "Itt nem a mindennapi kommunikációról van szó. Azok a szavak, amelyeket a gyerekek a könyvekből hallanak sokkal összetettebbek, nehezebbek, A gyerekek a könyvekben hallott szavak sokkal összetettebb, nehezebb szavak lesznek,  mint amiket a szüleikkel és másokkal beszélgetve hallanak otthon" - mondta.

Egy gyerekkönyv például az Antarktiszon élő pingvinekről szólhat - olyan szavakat és fogalmakat mutat be, amelyek a mindennapi beszélgetések során valószínűleg nem kerülnek elő.

"A gyerekek által a könyvekből hallott szavaknak különleges jelentősége lehet az olvasástanulásban" - mondta.

Logan szerint a tanulmányban talált egymillió szónyi különbség valószínűleg óvatos becslésnek tekinthető. A szülők gyakran beszélgetnek a gyerekeikkel az éppen olvasott könyvről, vagy kiegészítik azt elemekkel, ha már többször olvasták a történetet.

Ez a "szövegen kívüli" beszélgetés megerősíti a gyerekek által hallott új szavakat, és még több szót vezethet be.

Szerintünk a tanulmány eredményei magukért beszélnek, és tökéletesen rávilágítanak a gyermekeknek való olvasás fontosságára.

Amennyiben Te is így gondolod, webshopunkból mindig beszerezhetsz egy-két remek darabot, amiből gyermeked nap mint nap hallgathatja az új szavakat:

 

https://gyerekkonyvek.net/bolt/

 

Ha pedig előbb, vagy a rendelés után még olvasgatnál kicsit, nézz szét korábbi cikkeink közt, melyeket innen könnyen elérsz:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekkonyvekofficial.blog.hu/api/trackback/id/tr1417948910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása